Benedek Elek: Toldi Miklós
Ez az alig ismert könyv egyaránt érdekes lehet annak is, aki már olvasta Arany Toldiját, és annak is, aki még tanulmányai során most ismerkedik vele.
Benedek Elek (Kisbacon, 1859. szept. 29. – Kisbacon, 1929. aug. 17.) újságíró, író
Diákkorában néprajzi gyűjtőútra ment. A Budapesti Hírlap és más lapok munkatársa. 1887-től 1892-ig ogy.-i képviselő, egy ideig szabadelvű párti, majd a nemzeti pártba lépett át. Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott. 1889-ben Pósa Lajossal együtt megindította az első irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklapot, Az Én Újságomat. Ifjúsági könyvsorozata a Kis Könyvtár. 1900-ban a Kisfaludy Társaság tagja lett. Az ifjúság számára meseátdolgozásokat (Ezeregyéjszaka, Grimm meséi), verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket írt. Szerkesztette a Cimbora című ifjúsági lapot.
Mint meseíró a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Ifjúsági írásaival, szerkesztői működésével az élen járó pedagógusok között foglal helyet.




