Liszt Ferenc:
A czigányokról és a czigány zenéről Magyarországon

Liszt Ferenc: A czigányokról és a czigány zenéről Magyarországon

Részletek a könyvből: 1-6. oldal, 62-64. oldal, 326-328. oldal

A könyv megjelenésekor Liszt tisztelői és barátai közül sokan ellene fordultak. Néhány a korabeli sajtóban megjelent cikk a mű hatására:

 Simonffy Kálmán „Uram! Mit művel Ön? Mit ír azon röpiratában, melyet magam ugyan még nem olvastam, de melyből az összes magyar hírlapirodalom idézi a következő helyet: „a magyar zene nem a magyar nemzeté, hanem a cigányé”. Nagy Isten, mily ámítás! – A közvélemény Ön ellen van, s íme tudósítom, hogy meg kell Önt, mindazon szigorral, melyet érdemel, cáfolnom. Nagyon sajnálom, hogy Ön ellen kell írnom, Ön ellen, ki hozzám oly jó volt. De hazafiúi kötelességemet nem mellőzhetem. Ezen pillanattól kezdve utaink eltérnek egymástól. Isten Önnel örökre!”

 Jókai Mór
Liszt Ferenchez
részlet:
…
„Oh világnak hirhedett zenésze,
Mint tudod te, hogy miről beszélsz?
Mit tudod te, hogy e keserédes
„Ki-ne-mondd-mi" tán több, mint szeszély?
Mit tudod te, mi a honfi bánat,
A ki senkihez sem tartozol?
Mit tudod te, mért a túlcsapó kedv,
A midőn a dal utója szól?
Mit tudod te, hogy mi a magyar dal?
Ki „jövő zenéjét" alkotod.
A magyar dal a „multak zenéje"
Hogy miért az? meg sem hallhatod.
Mit tudod te, mi egy nemzet kincse,
Hogy mik annak ősi szentei?!
 
Te, ki anyád édes drága nyelvén
Egy igét ki nem tudsz ejteni!”

Liszt Ferenc: „A cigányokról szóló könyvem körül csapott egész hűhó láttán úgy éreztem, hogy sokkal inkább magyar vagyok, mint a magyarmániások…”

Liszt Ferenc (Doborján, 1811. okt. 22. – Bayreuth, 1886. júl. 31.): zeneszerző és zongoraművész.

Kilencéves korában lépett fel először Sopronban és Pozsonyban. 1821-ben Bécsben Czernynél és Salierinél tanult. Bécsi hangversenyein már ekkor nagy sikereket aratott. 1823-ban atyjával Franciaországba utazott, hogy a párizsi Conservatoire-on tökéletesítse tudását. 1835-ben a genfi konzervatórium tanára: Minden szellemi áramlat iránt fogékony volt s rokonszenvezett a haladó polgári mozgalmakkal. Áldozatkészségének számtalan bizonyosságát adta: a pesti árvízkárosultak javára például hangversenyeket rendezett. Az 1840-es években már Európa-szerte ismert zongoraművész, kinek ünnepeltetése máig nem tapasztalt méreteket öltött. Az 1830-as években d’Agoult grófné, majd Sayn-Wittgenstein Karolina hercegné volt az élettársa, kivel 1847-ben ismerkedett meg. Az előbbitől három gyermeke született, kik közül Cosima Wagner neje lett. 1848 – 61-ben Weimarban a hercegi udvar karnagya. Erre az időre esik zeneszerzői munkásságának felvirágzása s ekkor köt életre szóló barátságot Wagnerrel. Mivel zeneszerzői munkásságát az egyházi zenének kívánta szentelni, Rómába ment. Az 1860-as éveket javarészt Rómában töltötte, ahol mivel a hercegnével való házasságához a pápai engedélyt megszereznie nem sikerült – felvette a kisebb papi rendeket. 1873-ban Budapesten ünnepelték meg 50 esztendős művészi jubileumát a Krisztus-oratórium bemutatásával, és ösztöndíj alapításával. 1875-ben reáruházták a Zeneakadémia elnöki tisztét, s ettől kezdve idejét megosztotta Budapest, Weimar és Róma között, s időről időre Bayreuthba is ellátogatott. A téli hónapokat töltötte Bp.-en, ahová tanítványai éppen úgy elkísérték, mint Weimarba. Egyik utazásán meghűlt, s tüdőgyulladás vetett véget életének.