József Attila:
József Attila összes költeménye

József Attila: József Attila összes költeménye

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.

József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, a Ferencvárosban. Csupán három éves volt, amikor az apa elhagyta a háromgyermekes családot, hogy szerencsét próbáljon Amerikában, és végül egészen Romániáig jutott... Az édesanyjának csak nagy nehézségek árán sikerült gyermekeit eltartani, végül úgy döntött, hogy 1910-ben két kisebb gyermekét a Gyermekvédő Liga révén Öcsödre adja nevelőszülőkhöz. Azok a gyermek füle hallatára beszélték meg szomszédaikkal, hogy az Attila név nem létezik, és innentől fogva Pistának szólították.

1919 decemberében hunyt el édesanyja, amely tragédia nagy hatással volt későbbi költészetére. Pályája 1922-ben, 17 évesen kezdődött, amikor megjelent az első verseskötete, a Szépség koldusa, amelyet Szegeden adtak ki Juhász Gyula előszavával. 1924-ben kezdte a tanulmányait a Szegedi Egyetem magyar–francia szakán, itt jelent meg második kötete, a Nem én kiáltok. Horger Antal professzor azonban eltanácsolta őt az egyetemről a Tiszta szívvel című verse miatt, mely a Szeged c. lap hasábjain is megjelent.

1925-ben a bécsi egyetemre ment tanulni, itt ismerkedett meg Kassák Lajossal, Lukács Györggyel, Déry Tiborral, Balázs Bélaval, Németh Andorral és Hatvany Lajossal is. A következő esztendőben ugyanilyen céllal Párizsba, a Sorbonne-ra ment, ahol pár költeményét közreadták a helyi újságok is. 1930-tól pszichoanalitikus-kezelésnek vetette alá magát, ebben az időszakban állította össze és adta ki gyűjteményes kötetét, a Medvetáncot. 1935-től Gyömrői Edit kezelte, aki iránt szerelme lángra lobbant. A pszichoanalitikus „hasadásos elmezavart” diagnosztizált József Attila esetében, bár több mai pszichiáter szerint ez a diagnózis, amely a pszichiátria akkori állapotának fejletlenségét tükrözi, hibás volt, és hozzájárult költőnk életének tragikusabbra fordulásához; valójában borderline személyiségzavarban szenvedett.

Az 1936-ban megalakult Szép Szó című polgári folyóirat szerkesztője lett, ez volt első igazi munkahelye, ekkor jelent meg utolsó kötete, a Nagyon fáj. 1937 elején újabb szerelem kerítette hatalmába a fiatal gyógypedagógusnő, Kozmutza Flóra iránt, ismét viszonzatlanul. Törékeny egészségi állapota egyre inkább romlott, s már a szanatóriumi ápolás sem tudott segíteni rajta. Nővéreihez került azok balatonszárszói panziójába. December 3-án vesztette életét, amikor átbújt a sorompón, és a 19.35-kor továbbinduló és a szárszói állomáson áthaladó 1284. számú tehervonat kerekei alá esett, melyek halálosan megsebesítették.