Somlyó Zoltán: Végzetes verssorok
Somlyó Zoltán költői életműve előtt tanácstalanul ül az olvasó, de néha nem csak az életmű, hanem egy-egy költemény előtt is: hogyan is lehet értékelni ezt a művészegyéniséget, akinek egyes verseiből, olykor csak versszakaiból, néha csak kiragadott soraiból egy igazi nagy költő arcképét lehetne megrajzolni, miközben más verseiből, versszakaiból és olykor még a remekművekbe is becsúszó közhelysorokból egy útszéli verselőt látunk magunk előtt.
Somlyó Zoltán (Alsódomború, 1882. jún. 22. – Budapest, 1937. jan. 7.): költő, újságíró.
Somlyó György költő, műfordító apja. Nagykanizsán végezte középiskolai tanulmányait. Tanulmányai végeztével címíró, azután Fiuméban újságíró. Visszatérve Budapestre a Magyar Nemzet munkatársa. Ezután egy ideig nagyváradi, szegedi, pécsi, szabadkai szerkesztőségekben dolgozott, 1913-tól újra a fővárosban élt, állandó munkatársa volt a Pesti Hírlapnak és a Pester Lloydnak, több verse jelent meg a Nyugatban. A Tanácsköztársaság bukása után inkább, mint műfordító szólalt meg. Költészetének alaphangja a magányosság és reménytelenség érzése.




