Kaffka Margit: Hangyaboly
Kaffka zárdája önálló, eleven világ: belső logika szerint épül fel, körültekintően kidolgozott alakjai önnön törvényeiket követik ebben az önéletrajzi szálakkal is gazdagon átszőtt műben.
Kaffka Margit (Nagykároly, 1880. június 10. – Budapest, 1918. december 1.) író, költő.
Apja főügyész volt, de korán meghalt, így a család szerény körülmények között élt. Ösztöndíjasként tanult a szatmári irgalmasnővérek tanítóképző zárdájában, ennek fejében egy évet tanított Miskolcon. Ezután Budapesten tanult tovább és 1902-ben az Erzsébet Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Visszatért Miskolcra, és a polgári leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Itt jelentek meg első írásai is, versek, novellák, és ekkoriban vált a Nyugat állandó munkatársává is.
1905. február 17-én ment férjhez Fröhlich Brúnó erdőmérnökhöz. Férjét 1907-ben a Földművelődésügyi Minisztériumba helyezték, így Kaffka elszakadt az általa nem kedvelt Miskolctól, de a pár házassága néhány év alatt tönkrement, ezért elváltak. Budapesten 1910–1915 között tanárként dolgozott, 1912-ben jelent meg első nagyregénye, a Színek és évek, amely az értékeit vesztett dzsentri társadalommal és a századfordulón élő nők sorsával foglalkozik. Az első világháború kezdetekor elhagyta a tanári pályát és csak a szépirodalomnak élt. Másik nagy sikert aratott regényét, a Hangyabolyt – melyben a zárdában töltött éveket idézi fel – 1917-ben adták ki.
A világháború után tizenkét éves fiával együtt a spanyolnátha járvány áldozatává vált. Ady Endre „nagyon-nagy író-asszony”-nak nevezte, a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját, a Nyugat nemzedékének fontos tagját.
Az Ön bevásárlókosara üres.
