Karinthy Frigyes: Karinthy Frigyes összes költeménye
Karinthy költői életműve nem túl terjedelmes: a kötet az "igazi" verseken kívül tartalmazza műfordításait, valamint az Így írtok ti című kötet remek verses paródiáit, parafrázisait is. Az eredeti költemények tulajdonképpen nem revelálnak igazán nagy költőt, Karinthy sok verse egyszerűen csak verses novella, néha csak verses humoreszk (Együgyű mese; Mariska és Károly bácsi; Karácsonyi karének; Tomi; Érdi erdő stb.). Ambiciózusabb, költőibb alkotásai közül is sok haloványabb utánérzése nagy novelláinak, allegorikus látomásainak, különös, groteszk szimbólumainak.
Ám van a szerzőnek néhány nagy, kiemelkedően jelentős verse. Ezek szinte kivétel nélkül igazi versek, nem verssé tördelt prózák, általában nem is hosszúak. Ezeket a verseket (Pitypang; "Struggle for Life") szinte mindenki ismeri, mindenkor népszerűek voltak. Miattuk vélekednek sokan úgy, hogy Karinthy - költőként is - egyenrangú társa a Nyugat nagy nemzedékének.
Karinthy Frigyes Ernő (Budapest, 1887. június 25. – Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költő, műfordító
Karinthy Frigyes 1898 és 1900 között kezdett írni: színműveket, kalandos történeteket, verses meséket írt, 15 éves volt, amikor a Magyar Képes Világ folytatásokban közölte a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című regényét.
Érettségi után matematika-fizika szakon, a bölcsészkaron és a sebészeten is hallgatott egyetemi előadásokat. Noha diplomát soha sem szerzett, egész életében élénk érdeklődéssel és feltétlen tisztelettel fordult a tudományok felé. 1906-ban Az Újság munkatársa lett. Ebből az időből ered legendás barátsága Kosztolányi Dezsővel. Az ismertséget az Így írtok ti című paródiakötete hozza meg számára 1912-ben. Egyes szóalkotásai (például halandzsa) és kifejezései ("magyarázom a bizonyítványomat") a mai köznyelvet gazdagítják
Sok ismert mű magyar fordítása kötődik a nevéhez (elsősorban a Micimackóé), de valószínűleg a fordítások egy részét Mici nővére (Karinthy Emília) készítette, vagy legalábbis ő készítette elő az író számára a nyersfordítást.
1936-ban agydaganattal műtötte meg Stockholmban Herbert Olivecrona; erről írta az Utazás a koponyám körül című regényét. 1938-ban Siófokon lehajolt megkötni a cipőjét, és agyvérzésben meghalt.




