Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös / A gavallérok
A három nagy magyar író – a három bölény (Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza)– fajsúlyos és nagy ívű pályájának válogatott műveit sorakoztatjuk fel a könyvespolcra, hogy mindig szem előtt és kéznél lehessenek. Ők irodalmunk biztos pontjai, akiket érdemes újra és újra elolvasni. Ezért ajánljuk most az olvasók figyelmébe ezt a 33 műből álló válogatást, amely egyaránt tartalmaz ismert kötelezőket és kevéssé ismert irodalmi gyöngyszemeket.
A beszélő köntös
A jellegzetesen mikszáthi történelmi idill a három részre szakadt ország korát eleveníti fel. A romantikus történet hőse a kecskeméti főbíró Lestyák Mihály, aki a népmesék ifjú hőseinek furfangjával próbálja megmenteni Kecskemétet a portyázó hadak dúlásától. A csodakaftán „törökszelidítő” hatalma meg is hozza a várt eredményt, Kecskemét virágzik, Lestyákot pedig, mint szabadítót ünneplik. A meseszerű idill azonban még Mikszáth tündérvilágában sem tarthat sokáig, a kaftánt ugyanis kicserélik…
A gavallérok
A kisregény a dzsentri életmód valóságáról fest képet leleplező leleménnyel. Mikszáth hiteles szemtanúként számol be egy Sáros megyei esküvőről, s azt a folyamatot igyekszik bemutatni, miként teszi vakká a kívülállót egy jól megrendezett színjáték illúziója, s hogy miként kerekedik felül a kiábrándító valóság. A lecsúszott, de családját a hét vezér koráig visszavezető dzsentri nem csapja be önmagát a fényűzés, a gazdagság színlelésével. Itt mindenki pontosan tudja az igazságot, csakhogy ez a legkevésbé sem zavarja őket abban, hogy egy ábrándot teljes odaadással tudjanak eljátszani. Az ábránd varázslata azonban csak addig tart, míg a jól poentírozott kisregény vissza nem rántja olvasóját a valóság talajára.
Mikszáth Kálmán (1847. jan. 16. – 1910. máj. 28.) író, újságíró, nagymestere a magyar kritikai realista prózának, az MTA tagja
Már gyermekkorában közvetlen kapcsolatba került a néppel, amely meghatárota késöbbi írói pályáját. Különböző fővárosi lapokba írogatott, híresek voltak parlamenti karcolatai. Szépírói munkássága Szegeden bontakozott ki, itt csíráztak ki benne a Tót atyafiak (Bp., 1881) és A jó palócok (Bp., 1882) történetei, ezek a hagyomány nélküli novellaremekek, amelyekkel egy csapásra az ország egyik legjelentősebb írója lett. Nagyszabású regényei közül első és legnagyobb sikerét a Szent Péter esernyőjével (Bp., 1895) és a Beszterce ostromával (Bp., 1895) aratta.Tagja volt a Petőfi (1878) és a Kisfaludy (1882) Társaságnak.
Nevének vonzóereje már a 80-as évek elejétől Jókaiéval vetekszik. 1907-ben Összegyűjtött munkáiért az MTA nagyjutalmát nyerte el. Műveit a világ sok nyelvén olvassák.
Írói pályája egybeesik az országnak a kiegyezést követő fejlődésével. Írásművészetét azonban nem a hibák és bűnök elkendőzésének szolgálatába állította, hanem tükröt igyekezett tartani korának.




