Kemény Zsigmond: Zord idõ
Barnabás ábrázolásával Kemény a tudattalan feltárására tett jelentős kísérletet.
Kemény Zsigmond (Alvinc, 1814. június 12. – Pusztakamarás, 1875. december 22.), író, publicista, politikus.
A magyar romantikus regényirodalom Jókai Mór mellett legnagyobb alakja Alvincen született. 1823-1834 között a nagyenyedi kollégiumban tanult jogot. 1834-1835 között részt vett az országgyűlésen, ahol barátságot kötött Wesselényi Miklóssal. A marosvásárhelyi királyi táblánál fejezte be jogi tanulmányait.
Az Erdélyi Híradó egyik szerkesztője lett 1841-1843 között. A szabadságharc alatt képviselő, majd belügyminisztériumi tanácsos. Követte a kormányt Debrecenbe, Kossuth Lajost pedig Pestre és Aradra. Világos után egy ideig bujdosott; végül az osztrák hatóságok Pesten internálták. Ekkor írta leghíresebb röpiratait: Forradalom után (1850) és Még egy szó a forradalom után (1851). E két írásában határozottan forradalomellenes álláspont nyilvánul meg. 1859-ben, az abszolutizmus gyengülésekor aztán elsők között mondta ki, hogy 1848 alapjára kell helyezkedni, de közben elsősorban a nemesi vezető réteg érdekeit tartotta szem előtt. A következő években barátaival együtt készítette elő a kiegyezést. A kiegyezés után már alig volt politikai szerepe. A szerkesztés, az éjszaka végzett, túlhajtott írói munka, zilált anyagi helyzete és a politikai izgalmak felőrölték idegeit. Betegsége mindjobban elhatalmasodott rajta, elméje elborult. Hazatért Erdélybe, öccsének pusztakamarási birtokára, ott halt meg 1875-ben. Regényeiben a sötét háttérbe rendszerint tragikus történetet állít be. Hősei nem közönséges emberek. Botlásaikért aránytalan büntetéssel bűnhődnek.
Kemény Zsigmond (Alvinc, 1814. június 12. – Pusztakamarás, 1875. december 22.), író, publicista, politikus.
A magyar romantikus regényirodalom Jókai Mór mellett legnagyobb alakja Alvincen született. 1823-1834 között a nagyenyedi kollégiumban tanult jogot. 1834-1835 között részt vett az országgyűlésen, ahol barátságot kötött Wesselényi Miklóssal. A marosvásárhelyi királyi táblánál fejezte be jogi tanulmányait.
Az Erdélyi Híradó egyik szerkesztője lett 1841-1843 között. A szabadságharc alatt képviselő, majd belügyminisztériumi tanácsos. Követte a kormányt Debrecenbe, Kossuth Lajost pedig Pestre és Aradra. Világos után egy ideig bujdosott; végül az osztrák hatóságok Pesten internálták. Ekkor írta leghíresebb röpiratait: Forradalom után (1850) és Még egy szó a forradalom után (1851). E két írásában határozottan forradalomellenes álláspont nyilvánul meg. 1859-ben, az abszolutizmus gyengülésekor aztán elsők között mondta ki, hogy 1848 alapjára kell helyezkedni, de közben elsősorban a nemesi vezető réteg érdekeit tartotta szem előtt. A következő években barátaival együtt készítette elő a kiegyezést. A kiegyezés után már alig volt politikai szerepe. A szerkesztés, az éjszaka végzett, túlhajtott írói munka, zilált anyagi helyzete és a politikai izgalmak felőrölték idegeit. Betegsége mindjobban elhatalmasodott rajta, elméje elborult. Hazatért Erdélybe, öccsének pusztakamarási birtokára, ott halt meg 1875-ben. Regényeiben a sötét háttérbe rendszerint tragikus történetet állít be. Hősei nem közönséges emberek. Botlásaikért aránytalan büntetéssel bűnhődnek.
Az Ön bevásárlókosara üres.
